Kincs Gyula emlékezete
2014.08.17 17:46Beksy Ida
„Ímé Tanítód, gyújtó fáklya-szellem,… „
Áprily Lajos
Kincs Gyula emlékezete
Áldatlan feladat ma – még ha önként vállalt is – tanárról, tanítóról dicsérő, magasztaló szavakat szólni. És nem csak áldatlan. Sokukról szinte lehetetlen. Akiket mégis méltatnánk vagy méltathatnánk, szinte félnek a dicsérettől. Minden bizonnyal nem ok nélkül. A mai, divatos oktatási rend szerint elítélendő az a pedagógus, aki még hinni mer önmagában, tudásában és tanítható tanítványaiban. Ma illik félig oktondi, butaságukban feltétel nélkül kiszolgáltatott, örökösen vétkező és emiatt büntethető, zsarolható ifjakat nevelni.
Félreértés ne essék, nem a XXI. századi polihisztorokat hiányolom a mai különböző ilyen-olyan névre és rangra keresztelt tanodák végzősei közül, csupán a futószalagon iskolába járt/járatott s a felnőttkor küszöbén céltalanul ácsorgó ifjak tömegét sokallom. Tudom, hogy nem lehet mindenkiből zseni, tudósember, de emberré azért még formálható lenne. Ehelyett zseniális életművészek sorjáznak ki iskoláinkból, akik – szülői háttérrel – valahogyan majd csak eltengődnek egy darabig az életben, s ha mégsem, majd segít a szociális háló. Íme a nagy globalizációs kitaláció, melynek áldásos hozadéka vagy éppen alapelve: munkából nem lehet megélni, ha pedig dolgozol, abból mindig mások élnek jól - lásd állami hivatalnokok, sokgyerekes cigány családok, stb.!
S hogy mégis miért vállalom eme süket füleket, kérges szíveket kísértő sorokat? Csupán azért, mert ma van egykor élt szilágysági nagy tanítónknak, Kincs Gyulának 155. születésnapja.
„Kincs Gyula 1883-ban kezdte tanári pályáját a zilahi református kollégiumban s azóta folyton ott dolgozik – 1897 óta, mint igazgató. Tanítói munkája eredményén kívül is nagy eredményeket ért el az intézet fejlesztésében: első sorban neki köszönhető, hogy a régi, célszerűtlen épülete helyett sikerült az állam segítségével modern új iskola-épületet emelni.
A társadalmi munkában is vezető szerepet játszik, mint a református egyházi élet kiváló szereplője, a zilahi kulturális és közhasznú társadalmi intézmények és mozgalmak egyik fő szereplője. A református egyházkerület igazgatótanácsának tagja és egyetemes konventi képviselője, mindenféle egyesületeknek vezérembere, részben kezdeményezője.” – írták róla kortársai 1908-ban, az intézet igazgató-tanárának 25. évi jubileumára gyülekező ünneplők.
"Kincs Gyula népszerűségének titka az, hogy nem csupán képzett, széles látókörű tanár, hanem igazi, pregnánsan kifejlett egyéniség, a ki nem csupán holt tudással hat az iskolában, hanem mindig meg tudja tartani a kapcsokat a tudomány és az élet között, tanítványaiban az egyéniséget keresi s ebből a pontból igyekszik lelküket tovább fejleszteni. S ez magyarázza meg azt a szeretetet, mellyel minden korbeli tanítványai körülveszik. (…)Keze alól nem került ki olyan ember, aki ma is ne szeretné, és ne áldaná.
Ez a legnagyobb dicséret, a mely pedagógust érhet, mert az iskolai tanítás és nevelés mindig első sorban a tanár egyéniségén múlik: a legtudósabb tanár munkája is kárba vész, ha egyénileg színtelen ember, tantárgyában nem lát egyebet, mint tanítási anyagot, tanítványában nem lát egyebet, mint a tanulás alanyát.
Az olyan tanárnak van igazi hatása, aki mint Kincs Gyula, személyes viszonyba lép minden egyes tanulójával, embert lát benne s ezt az embert akarja első sorban kifejleszteni. A személyes hatásnak ebben a távlatában megnő a tantárgy jelentősége és megnő maga a tanítás is.”
Mondják, mesélik róla korabeli megemlékezések, hogy önmagával szembeni elveit bizony megkövetelte tanártársaitól is, ahogyan a szülők sem térhettek ki kritikája elől.
„A gyermeknek mindjárt az önérzete szenved csorbát. Érzi, hogy alamizsnát kapott. Előbb szégyenli is. De élénk kedélye hamar kibékül a helyzettel, mind jobban hozzászokik, és végül természetesnek találja. És itt már a morális egyensúly rendül meg. Többé nem becsüli a munkát. Minek is, amikor anélkül is boldogul? Kivész belőle a kötelességérzet. Látta már, hogy a kötelességteljesítést nem szükséges komolyan venni. Lesz belőle dologkerülő, aki mindennek a könnyebb végét szereti fogni, léha, csak múlatni vágyó, mert komoly munka nem köti; hiú, mert sikerei vannak, de önmagában nem bízó, mert sikereit másoknak köszönheti…aki, mert gyermekkorában megszokta, nem szégyenli olyan kenyeret enni, amiért nem dolgozott; önálló vélemény és férfiasság nélkül való báb, aki, mert kenyeret keres, a hatalmasok bármilyen akaratának rabszolgája, s ha azok és a szerencse mégis elhagyják, lesz semmi, vagy még annál is rosszabb…”*
Mintha jövendölés lenne minden szava. A „vagy még annál is rosszabb” beteljesedése.
Elmegyünk mellette. Hallgatásunkkal és felejtésünkkel temetjük munkáját, érdemeit, múltunkat, s közben saját gyermekeink, unokáink árulóivá leszünk.
Az akkori Wesselényi Kollégium, Ady „ősi Scholája” ma egy sima lakás-tömbház megtűrt lakója…
És az élet megy tovább a maga lelketlen, egyre lejjebb és még lejjebb medrében. Épület híján nincs eszme, sem emlékezés a múltra, ha nincs akarat a jelenben, és lassan már egy habókos jövő-reményre sem telik.
*A Zilahi Református Kollégium Évkönyve – 1994. Papp Zoltán: Hogy szép az élet, te mondtad szüntelen c. írásából.
.JPG)
.jpg)
.jpg)
Partiumi-erdélyi utazásaim során – pedig az elmúlt fél évszázadban jártam-keltem ott eleget! – egyszer sem sikerült felkeresnem, mert vagy nem találtam meg a hazai térképeken, vagy a román nevére (Lompirt) nem figyeltem fel. Két évvel ezelőtt igazított végre útba Nagykárolyból Zilahra menet a Wesselényi református kollégium fiatal vallástanára, s ezen örvendezve, mindjárt le is tértünk a főútról, Sarmaság után rögtön jobbra, hogy néhány perc múlva már a parókia ajtaján kopogtassunk. Szőnyi Levente nagytiszteletű úr (azóta már esperes!) derekasan állta a kérdészáport, melyet hírtelen rázúdítottam. Máskor is jártam már ott azóta, megkapva tőle a templom kulcsát, hogy korlátlan ideig s kedvemre gyönyörködhessek kultúránk e gyönyörű ékszerdobozában. Mint alább majd kiderül, nem véletlenül kedvelte Bandi úrfi éppen e templomot! Ha meglátogatta a szemközti Ady-portát - az oral history szerint - gyakran tért be ide is, s órákra bezárkózva hangosan énekelt, vagy perlekedett az Úrral. Ott-jártam után több verse került új megvilágításba, legjobban A nagy Cethalhoz című, mert azt addig egyáltalán nem értettem.