csupa nagybetűs időmről?

Emlékszel?

Te ott ültél mindig velem szemben

– talpig begombolkozva –

néztél és hallgattad…

amint

csalódott vágyaim világát

eléd öntöm.

Én akartam!

S hagytalak gondolataimban járni

kettősségem szorongatott idején…

(Most)

meg már alig emlékszem,

rosszallásodra s intésedre…

Ó, Uram!

Ha ma nem is,

de holnap,

vagy holnapután

– egy kis megértés-reményért –

ugye szóba állsz még velem?