Szomszédoló

    Tace si face! Gyakran hallottam e szólást gyermekkoromban, a túloldali Szatmárban, nagyszülőknél nyaralva. Szünidei bandánkban két román srác is volt, Doru és Voicu, az állomásfőnök fiai (rajtuk kívül csak a milic és még egy-két hivatalosság volt idegen ajkú az egyébként színmagyar faluban). Focizás meg pecázás közben óhatatlanul is ragadt rám a román szó, de ezt a mondást, melyet többnyire kézlegyintés vagy alig észrevehető cinkos mosoly kísért, sokáig nem értettem. Felnőttek használták egymás közt a közeli Károlyban vagy Szatmáron, ahová valamelyik hivataljáró rokonom világot látni magával vitt.  A metakommunikációból sejtettem csupán, hogy valami rejtélyes dologról lehet szó.

    Ma már tudom: A tace si face (hallgass és cselekedj!) népi életelve jó ideje a hivatalos román politika rangjára emelkedett, országos és nemzetközi méretekben művelik, mégpedig rendkívül hatékonyan, amint azt az utóbbi évszázadban mi magyarok is megtapasztalhattuk! Köznapi gyakorlatában legfontosabb a szolidaritás egymással, mindig, minden körülmények között. Erdélyben például egy román hivatalnok vagy gyári munkás egymás után hozta be/hozza be intézményébe, üzletébe, üzemébe a nemzetbelijeit, aztán a nagyfőnök mellett a kisfőnök is román lesz, szomszédjába rokonai, barátai költöznek, felvásárolják az elkótyavetyélt magyar földtulajdonokat, rátemetkeznek halottainkra, s egykor színmagyar erdélyi és partiumi falvak, magyar többségű városok tűnnek el lassan így az etnikai térképről.  Nem kell ehhez már a Ceausescu-féle központosított erőszak sem, megy magától is – a tace si face szellemében.

    Köröttünk kilencvenhárom éve nemzetállamok alakulnak, egyesülnek vagy válnak szét, de minden hazai és nemzetközi fórumon - nyíltan vagy burkoltan - mindenkor elsősorban nemzeti érdekeiket tartják szem előtt. Ezt legrafináltabban, legcélravezetőbben délkeleti szomszédunknál művelik. A klasszikus politika eszköztárát latinos simulékonysággal és évszázadok alatt begyakorolt alkalmazkodóképességgel vegyítve érik el céljaikat. Csak nevetnek rajtunk odaát, s mondják is, bolondok ezek a magyarok, hogy mindig mindent előre kibeszélnek!

    Végre tudomásul kellene vennünk, hogy a nyílt sisakos hadviselés és politizálás  ideje már rég lejárt - Európában erre utoljára talán még a barokk-korban adtak valamit. Lovagiasság, egyenes beszéd, őszinteség, mások érdekeinek figyelembe vétele? Ugyan kérem! Kőkemény nemzeti szempontok vezérlik a politikusokat mindenütt, különösen körülünk. Bármily szép is volt Ady ideája, a Dunának, Oltnak már nem egy a hangja! Ideje volna hát egyet-mást eltanulni szomszédjainktól, különösen a románoktól – leginkább a tace si face gyakorlatát.

               (Magyar Hírlap, 2013. december 21.)