Szobrok, szentek honfoglalása

         „A múltat végképp eltörölni”, énekelték a béketábor internacionalistái még nem is oly rég itthon s határainkon túl, szemfényvesztésül vegyítve olykor az acélos uniszólót a szocialista hazafiság fuvolahangjával. Ma, levetve az intert, egyfajta lopakodó nacionalizmus köröz körülünk mindenütt a Kárpát-medencében, s töröl el mindent, ami a múltra, a magyar múltra emlékeztet. Szelídebb változatban a „monarchia-korabeli”, vagy „az osztrák időkből való” címkét ragasztja álságosan a magyar tervező által, magyar munkával, magyar megrendelőnek készített épületre, szoborra, gyárra, intézményre.

    Emlékműveket rombolnak Vereckén, a délvidéki partizánterror színhelyein, szobrokat gyaláznak meg a Felvidéken, leszedik vagy átírják (jobb esetben csak kétnyelvűsítik) emléktábláinkat. Sepsiszentgyörgyön például ősszel a Hősök temetője I. világháborús emlékoszlopát „újították fel”. A halottak napi világítók „meglepődve tapasztalták, hogy szokatlan, vadonatúj, fényesre csiszolt, szürkés kőbevonatúvá vált az oszlop”. Silabizálták, hogy „a magyar katonák nevét magyartalanították, s csodálkoztak a város hősi halottait felsoroló táblák előtt, hogy mennyi az idegen név. Történelemhamisításról beszéltek” – írja a Háromszék c. napilap január 23-i számában. Szlovák szomszédaink is előszeretettel művelik a magyartalanítást (Csák Mátéból így lett Matej Cák, nemrégiben meg már egészen Madagaszkárig merészkedtek, szlovakizálni Benyovszky Móricot – hogy a s

ok Andrássyováról meg Bebekováról már ne is beszéljünk).

    A legnagyobb szobor- és emléktábla-állítási mozgalom Erdélyben dúl. Lassan nincs már város, nagyobbacska falu, ahol ne állítanának szobrot vagy Mihail Viteazulnak vagy Avram Iancunak. II. Mihály havasalföldi fejedelmet újabban csakis lóháton öntik bronzba, mint Mátyást Kolozsvárott, hiszen legalább akkora uralkodó volt, mint ama rex Mathias. A román történetírás szerint ő egyesítette volna először a „három román vajdaságot”, Havasalföldet, Moldvát és Erdélyt. Való igaz, hogy Erdély megtámadása és a győztes sellenberi csata után 1599. november 26-án választották fejedelemmé Gyulafehérváron. (Trianonban többek között ez adott jogi alapot Erdély elcsatolásához!) Mihály vajdát rövidke itteni regnálása után 1600-ban Moldva éléről is elcsapták. Egyszer még visszatért a hírhedt Basta oldalán, harcolni Báthori Zsigmond ellen, de győztes goroszlói csatájuk után szövetségesét a hírhedt zsoldosvezér 1601 augusztusában meggyilkoltatta.

    Talán még nála is népszerűbb, szoborszámban mindenképp, Avram Iancu. Kultuszát a román hősök iránti olthatatlan vág

y éltette, a Ceausescu rendszer kifejezetten kegyelte, és járult hozzá nagyban a személyével kapcsolatos mítosz kialakulásához. Ő lett ,a’ negyvennyolcas forradalmár, ,a’ román népvezér, s emiatt a kortárs román politikusokat, Brateanutól Balcescuig  tudatosan elhalványították mellette. Még az ének 

is így szól: ”Avram Iancu vagyunk mind”! Néhol még a harang is az ő nevére kong… Iancu-szobor itt, Iancu-szobor ott, Iancu mindenütt. Olyan erdélyi, partiumi települések is állítanak neki szobrot vagy emléktáblát, ahol soha nem járt, s tán még nem is hallott róluk „a hegyek hercege”. ---Az 1848/49-es érchegységi adok-kapok vérengzések román oldali vezérének (a magyar oldalihoz hasonlóan!) inkább a történelem süllyesztőjében volna a helye, mint szoborba öntve ma Erdély közterein. S még egy közös van bennük: sugárúttá lettek! Szinte nincs is olyan nagyvárosa Romániának, ahol a legrangosabb boulvard ne róluk lenne elnevezve.

    Az ortodoxia templomépítési láza sem látszik csitulni - újabban meg szentjeik nyomulásának lehetünk szemtanúi. Nemrég jött híre, hogy Satu-Mare, (leánykori nevén Szatmárnémeti) „választott” védőszentet, Constantint és Ilonát. Csak tudnám, mi köze e két, egyébként tiszteletreméltó szentnek Szatmárhoz. Remélem, Szent László városát azért elkerüli ez az újraszentesítő igyekezet.

    Hazai szoborpurparléink és a vészkorszak hiszterizált megemlékezései közepette azért figyeljünk határainkon túlra is, mert két-három emberöltő múlva…

            (Megjelent Szobrok, szentek címen a Magyar Hírlap 2014. március 8.-i számában.)