Ökumené – parajdi olvasatban

        Magyarországon egyszer hallottam egy olyan tétova javaslatot, mely szerint az ökumenikusság és az abban való közösségi részvétel nép-nemzeti megerősödésünket is szolgálhatná.

    Elgondolkodtatott akkor a felvetés és ösztönösen tiltakoztam, illetve nem értettem, hogy lényegében mi a gondom ezzel a századokkal ezelőtt kitalált összeborulással.

    Le kellet ereszkednem a föld gyomrába, a Parajdi Sóbánya kápolnájába a válaszért.

    Most már tudom, miért nem értelmezem a maga helyén azt a hitet, mely vélten vagy akaratlagosan nemzeti valómat fenyegeti, vagy csak tudomásán kívül hagyja másságom és természetesnek veszi önhatalmát.

    Az én olvasatomban az ökumené azt jelentené, hogy van egy megszentelt, közösen kiválasztott esetleg elfogadott hely, helyiség ahová mindenki lélekben magával viheti vallását, abbéli megnyilvánulásait, imádságait, énekeit, fohászait egy olyan helyre, ahol találkozhat hittársaival, s hitének tolmácsaival. Majd miután végzett Istene tiszteletével békésen távozik átadva a helyet más felekezeteknek, másképpen hívő, más l

iturgia mentén imádkozó keresztény testvéreiknek.

    Ehhez képest mifelénk az ökumené hódoltságot, önfeladást a többségi nemzet térhódítását, eltűrő/megtűrő magatartását jelenti.

    Bizonyára kálvinistaságom miatt nem tetszenek a csillogóan fényes szentképek, ahogyan az is zavar, ha nem tudom kikerülni őket. De azt az alázatosságot sem szívelem, ha egy hozzátartozóm esküvőjén vagy temetésén a lelkész vagy a plébános kötelességének véli románul is ismertetni az igét, imádságot mondani – nehogy szó érje a hitközség „elejét”. Az efféle összeborulásokból mára már köztudott, hogy mindig mi magyarok jövünk ki vesztesen. Nem vagyok és nem is lennék, ha tehetném semmilyen tolerancia ellenesség szószólója, csak a mérleg nyelvét követem, melynek rossz felé hajlását érdekből vagy renyheségből olykor hajlamosak vagyunk az idézőjeles béke kedvéért nem észrevenni.

    Holott figyelhetnénk!

    Egyházi javainkat még mindig csak pereljük.

    Várjuk vissza és nincs az az Unió, nincs az az alku, mely az ölünkbe pottyantaná apáink jussát. Ahogy olyan törvényszék sincs, amelyik felülvizsgálná, a fű alatt köttetet politikus-paktumokat.

    Nos, többek között ezért nem értem e nagy, más felekezetek felé oly megengedő, ökumenikus összeborulásunkat.

    Sem a Föld felett, sem a Föld sóba-vájt mélységében.