Mint oldott kéve
Ozsváth Sándor
Mint oldott kéve
Atyánkfia vendégeskedik, régi, erdélyi barátai hívták meg születésnapot ülni. Mondják, rendkívüli az alkalom, mert ismét együtt a család! Német neve ellenére az ünnepelt tősgyökeres szatmári, a hetvenes évek elején nősült, s igazi lófőszékely leányt vett feleségül. Az egyetemen ismerkedtek meg Kolozsvárott, megsajnálta a bikkfanyelvű lányt, ki sehogy sem boldogult a román szakszókinccsel, fordítgatott neki, meg segített eligazodni egyben-másban, s így összemelegedtek. Még a Ceausescu-érában települtek át – ne bozgorozzák őket lépten-nyomon odahaza! - remélve, itt legalább magyarok lehetnek, meg aztán fiaik még elemisták, jobban boldogulnak majd anyanyelven.
Húsz évükbe telt, míg elérték itt is az ottani szintet. Albérletből szolgálati lakásba, végül saját házba költöztek, egy szelíd lankán kis szőlő is kerekedett, komfortos présházzal, mint egykor otthon volt - ezt szánták a családi összejövetelek színhelyének.
Közben a gyerekek kirepültek, ők meg nyugdíjba mentek. Felmenőik közül már csak a feleség édesanyja él, s most ő is itt v
an, két hétre ráhagyva a kicsiny székely portát a jószomszédokra. Atyánkfiával együtt éppen tízen övezik a szőttesterítős asztalt.
Gyermekeik szép pályát futottak be már eddig is. Egyikőjük programozó matematikus, vállalkozó, másikuk erdész. A nagyobbik nős, két gyermek édesapja, Hollandiában élnek, Utrechtben. Felesége belgiumi francia, egy brüsszeli szakmai konferencián ismerkedtek meg, s mivel mindketten jól beszélnek angolul, az lett közös nyelvük. Fiúk otthon holland iskolába jár, kitűnő tanuló, de jól bírja „anyanyelvét” is. Testvére, kései leányka, még karonülő, mamája hol angolul, hol franciául gügyög hozzá.
Az öccs szerencsét próbálni Svédországba ment, fent északon erdészkedik, de nehezen viseli a klímát, s erőst birkózik a nyelvvel - ebben anyjához hasonlít -, azért németül valahogy elboldogul, annyi ragadt rá az apjától. Végre elhozta bemutatni barátnőjét is, kinek szülei még Tito id
ején települtek ki Bácskából, s mivel anyja temerini sváb lány, jól beszél németül.
Atyánkfia már alig tudja követni a nemzeti-nemzetiségi szálakat, ezért igyekszik azokra szűkíteni a kört, akikkel legalább magyarul társaloghat.
Nagyanyó eddig némán ült a főhelyen, riadtan fürkészve az egybegyűlteket, most váratlanul felsóhajt: Mint az oldott kéve…
(A Szerző „Látjátok, feleim…” című kötetéből)